Több megkeresés is érkezett hozzánk azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az autószerelő ténylegesen visszatarthatja-e az autót amíg nem fizetik ki a díját.  

Különösen ez akkor adhat vitára okot, ha a szerelő előzetesen nem közölt konkrét munkadíjat és anyagköltséget, hanem a munka végeztével közöl egy számot a megrendelő részére, aki azt sokallja.

Ilyenkor a következő kérdések merülhetnek fel. Megteheti ezt a szerelő, vagyis jogszerű az autó visszatartása? Mit lehet tenni, ha a helyzet vitássá válik?

Milyen esetben tarthatja vissza a szerelő az autót?

A Polgári Törvénykönyv szerint a vállalkozót – így az autószerelőt is – törvényes zálogjog illeti meg a vállalkozói díj és a költségek biztosítására azokon a vagyontárgyakon,
amelyek a vállalkozási szerződés teljesítése során a birtokába kerültek.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén a szerelő hivatkozhat a törvényes zálogjogára és magánál tarthatja az autót, ha a megrendelő nem fizet.

Fontos azonban hangsúlyozni: a törvényes zálogjog, nem biztosíthat egy előre nem közölt, eltúlzott mértékű vállalkozói díjat azzal a céllal, hogy a megrendelő nem tud mást tenni, mint kifizeti az összeget, mert szüksége van az autóra. Az autó visszatartása tehát nem gyakorolható visszaélésszerűen.

Ez különösen akkor válhat kérdésessé, ha:

  • a végösszeg nem volt előzetesen világosan és konkrétan közölve,
  • a javítás során olyan plusz munkák történtek, amelyekről nem volt egyértelmű, konkrét előzetes megállapodás,
  • a megrendelő nem kapott megfelelő tájékoztatást

Ilyen esetekben az autó visszatartása könnyen jogvitához vezethet.

A vállalkozói jogviszony egyik lényeges eleme a vállalkozói díj, amelynek meghatározása elsődlegesen a felek közös, kölcsönös megállapodásán alapul.

Amennyiben nem állapítható meg, hogy a felek között milyen díjazásban történt megállapodás, és a vállalkozó a díj összegét egyoldalúan, utólag határozza meg, anélkül hogy az a felek közös akaratára, előzetes egyeztetésére vagy a szerződés tényleges tartalmára visszavezethető lenne, úgy a vállalkozói díj összege vitathatóvá válik.

A törvényes zálogjog és az arra alapított visszatartás csak fennálló, jogszerű és esedékes követelést biztosíthat.

Ha a szerelő által utólagosan közölt vállalkozói díj összege nem vezethető le a felek megállapodásából vagy a szerződés tartalmából, akkor a vállalkozó nem hivatkozhatott alappal törvényes zálogjogra, és az erre alapított autó‑visszatartás jogellenessé válhat.

Ilyen esetben a vállalkozó jogszerű eljárása az, hogy a dolgot (jelen esetben az autót) visszaszolgáltatja, és a vitatott vállalkozói díját külön jogi úton (peres vagy peren kívüli eljárásban) érvényesíti.

Miért fontos az előzetes tájékoztatás?

A polgári jog minden területén – így a vállalkozási jogviszony, autószerelővel kötött megállapodás – esetén érvényesül a jóhiszemű joggyakorlás követelménye és a joggal való visszaélés tilalma.  

A megrendelőt előzetesen tájékoztatni kell, hogy milyen díjjal és költségekkel számolhat, különösen akkor, ha a javítás közben merülnek fel további költségek.

A vállalkozó részéről előzetesen írásban közölt információ mindkét fél számára megkönnyítheti a joggyakorlást.

Mit tehet az ügyfél, ha a szerelő jogellenesen nem adja vissza az autót?

Amennyiben az autó visszatartására jogellenesen kerül sor, akkor a következőket teheti az ügyfél.

Az ügyfelet mint az autó tulajdonosát megilleti az autó birtoklásához való jog, vagyis az a jog, hogy az autót ténylegesen magánál tartsa.  Követelheti tehát azt, hogy a tulajdonát képező gépjárművet szolgáltassák vissza, amennyiben a zálogjogra való hivatkozás megalapozatlan.

Az ilyen esetek gyakran birtokvitát, peres vagy peren kívüli jogi rendezést vonnak maguk után.

Fontos elkerülni, hogy a helyzet ne eszkalálódjon akár büntető üggyé (önbíráskodás esete) és a felek tisztában legyenek a jogaikkal.

Mivel minden eset más és más körülmények között merül fel, az általános szabályok mellett mindig a konkrét tényállás a döntő.

Kapcsolatfelvétel

Amennyiben ügyvédi közreműködésre van szüksége, foglaljon online időpontot irodánkhoz, ahol lehetőség nyílik az ügy részleteinek átbeszélésére és a jogi keretek tisztázására.

Tájékoztatás

A fenti tájékoztatás általános jellegű információkat tartalmaz, és nem minősül jogi tanácsadásnak. Minden ügy egyedi, ezért az itt leírtak nem alkalmazhatók automatikusan egy konkrét jogvitára. A jogi megítéléshez minden esetben szükséges az adott körülmények részletes ismerete.

Discover more from Dr. Kalocsa Dávid Ügyvéd

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading